2007. október 16.

Friday night in iF?

Programjainkat nézve igazi zenei csemege lettünk. Ha hivatalból nem tudnám, hogy kik zenélnek, folyton a honlapunkat figyelném. Friday night in iF? Ez valami olyasmi, mint a Friday night in San Francisco? Persze nem az öregek (John, Paco és Al) lépnek fel együtt, hanem Dávid és Dani, a két pesti gitárvirtuóz. Jó lesz előre helyet foglalni, mert évek múlva lehet ezzel dicsekedni: én ott voltam. Szóval, 19-én Lamm Dávid és Kardos Dániel az iF-ben.

_

2007. október 15.

November elejére

November elejére megérkezik az idei rozé bor első szállítmánya a Horváth pincéből. Kínálatunknak talán a legsikeresebb fajtája volt a kékfrankos szőlőből készült rosé, amely tavaly megnyerte a "Tapolca város bora" elismerő díjat.

Tapolca a Balaton felvidéki borvidék központja. Sok kitűnő bor versenyzik az elismerésért, nem könnyű itt nyerni. A szép borok gyorsan fogynak: bebizonyosodott ez az iF-ben is. A kékfrankos szeptember elején elfogyott, októberre már palackban sem lehetett kapni. A pinot noir rozé -ami egy másik versenyen meg is előzte a kékfrankost- szerencsére kitartott mostanáig.

Jövő héten végre érkezik az új bor: először a pinot noir, aztán a kékfrankos és idén először a cabernet sauvignonból készült rozé változat. Aki szereti a rozék friss, tavaszi gyümölcsökre emlékeztető izét és illatát, jöhet kóstolni, poharazgatni. Ne felejtsenek hozzá bicottit kérni, melyet helyben sütünk!
_

2007. október 14.

Rebi mama sóletje
Óriási siker, nálam is, a vendégeknél is.

Ez a sólet legenda, bár eddig csak a család, barátok és kollégák részesültek belőle. Volt szó sólet bárról az idők folyamán, de sajnos nem valósult meg. Most el tudjuk képzelni, milyen lett volna. A recept lényege, hogy lélekből készítjük, örüljön, aki kóstolja, a többi gyerekjáték. Beszerezzük az alapanyagokat, úgy harmincfélét, vásárláskor ügyelünk rá, hogy csak a legjobbakat vegyük és csak a kipróbált régi ismerősöktől. És legyen valaki, aki cipeli. Házi tojást, füstölt libamellet, libacombot, marhaszegyet, hagymát, fokhagymát, csípős és csemege paprikát, és persze a legfontosabbat: a tarka májbabot. Az alapanyagokat megtisztítjuk, felvágjuk, előkészítjük, beáztatjuk, pároljuk, előfőzzük, aztán rétegesen egymásra rakjuk, és máris mehet a sütőbe. Ja, és ízesítjük, gerslit készítünk (erről részletesebben legközelebb) stb. Ott elvan 8-10 órát kislángon. Utána már csak a tálalás fontos, hogy úgy nézzen ki a tányéron, ahogy annak kell.

Aki pénteken vagy szombaton eljött az iF-be, tudja az eredményt. Köszönjük, Rebi mama.

● Ezen a héten a sóletet Gatter János készíti. Gyertek kóstolni, összehasonlítani Rebi mamáéval.
_

2007. október 13.

Kell még tökéletesednünk

Az Ektár trió (Tóth Evelyn ének, Szőke Szabolcs gadulka, Kardos Dániel gitár) műsora varázslatosan indult, megszólalt a gadulka és a gitár, majd az egekből egy meseszép dal szállt le hozzájuk (2007. október 05.). Forgattuk a fejünket, honnan szól. Színházcsinálók zenéltek, fontos a dramaturgia: Tóth Evelyn a galérián kezdett rá, és mindenkit elbűvölt. Az első rész nagy siker. Aztán kérésünkre halkabb, érzelmektől fűtött zene következett, sajnos a kávéházi zaj elnyomta, aztán Szabolcs megelégelte, és vége lett a koncertnek. Azért jönnek máskor is, majd koncert-hangulatot próbálunk kelteni.

_

2007. október 2.

iF zenei fesztivál

2007. szeptember 12-15. sikere után elkapott minket a gépszíj, nincs megállás. Zenei programok lesznek többször, tervezzük a filmklubot, a bridzsezést, egyebet.

● Zenében jöjjenek a fiatalok is. Zoltay György – Zozo és Pintér Zsolt fiatalok, tele a kávéház (2007. szeptember 27.). Bár a műfaj blues, vagyis kesergő, a vendégek oldódnak, nagy taps jutalmazza a produkciót. Virtuóz, szépen kidolgozott számokat hallottunk, a gitár, a szájharmonika és az ének felhangolta a bulit. Hamarosan jönnek újra.

● Lamm Dávid, Soós Márton és Balázs János profi zenélése a manhattani jazzkocsmákat idézte és fogja idézni még sokszor az iF-ben (2007. szeptember 28.). A galérián Európában tanuló kaliforniai diákok ültek tízen. Azt mondták, kirándulásuk fénypontja volt ez az este, még ha lassan is szolgáltuk fel a csokikat. Ezúton hívja Dávid a barátait, hogy most jöjjenek, később nem lehet majd beférni.

● Beszkó mama ötlete a pénteki sólet: október 5-én készül az első. Ahogy kell, füstölt libacombbal és gerslivel. Egyelőre egy nagy lábosban sütjük, csütörtökön, így lesz péntek délutánra az igazi. Később más elismert specialisták is bemutathatják, mire képesek.

_