2009. augusztus 31.

Tótipiac

A Balatoni Fellendülés látványos megnyilvánulása a Tótipiac népszerűsége. Tavasszal a Hatóságok figyelmét is felkeltette Harmathy Ildikó (hely- és ötletgazda) és barátai vasárnapi kereskedős játéka. (Eladdig piacot nem sikerült törvényesíteni, a kiskaput, amin két évig bejártunk az akácosban felállított asztalokhoz, nevezhetnénk kereskedős játéknak. Azóta új szelek fújnak.) A fellendülés és lázadás megmozgatta a médiát, valamint a helyi- és átutazó közönséget. A legjobb piacnapon, az augusztus 20-i héten, a helyi polgárőség irányította a sokszáz autóval érkező árus- és vásárló tömeget.

Az iF sok szálon kapcsolódik a Káli- és Tapolcai medencéhez ,valamint a Káptalantóti kedves bolondok házához. Sok vendégünk vásárló a piacon. Maga én is (félig)helyi bolondnak számítok. A piacról jönnek Dezső és Viki sajtjai, Ildikó növényei, Juci lekvárjai, Román és Erzsi ötletei, Peti, Anita, de a piaci kemény mag jó kedélyéből is jut a Ráday 19-be. (A lakóknak a kávézóban hatóságot alakító képviselőinek is jól jönne kedély, de nekik ha volt is humoruk, Juhász Gábor zenéjétől például elmúlik).

_

2009. augusztus 27.

Kávé iFizmus

A kávéhoz persze kell VALAKi akivel jól eldumálunk közben, kell VALAHOL ahova kényelmesen le lehet ülni és nézegetésre is kínálkozik lehetőség, kell JÓ KÁVÉ, kell IDŐ, esetleg almáspite.

A második, negyedik és ötödik feltétel meg van oldva az iFben. A társaság Pesten nehezebb ügy. La Rochellben ültem egy helyen, mindenki dumált mindenkivel, mindenki beleszólt mindenbe. Mint a régi Pesten a fodrásznál például. Szóval társaság is kínálkozhat az iFben, legyünk mediterránok.

A KÁVÉ: a preszzó kávéhoz kell 7,5 gr. olaszul pörkölt kávébab keverék, frissen, megfelelő szemcseméretre darálva, (minél több arabica de robusta is dukál), kell
25 ml. 88,25 fokos 9 bar nyomású víz, pontosan 25 másodperc amíg elkészül a gépben, az egész kávésan tálalva, 65 fokon érkezzen az asztalra.

Általában kell pénz is, de SZEPTEMBER ELSŐ HETÉBEN DÉLELŐTT AZ iF-ben INGYEN lesz a Vergnano espresso, a capuccinóban csak a tejet kell kifizetni.

_

2009. augusztus 25.

Almitra (optimizmus)

Optimizmus végett valami vonzót mutatnék a parkolási(?) gondoktól csüggedő gondolatainknak, egy jó poént ehhez a mondáshoz:

Nyaralásban megspórolt filléreitekkel gyertek az iFbe: társasággal és zenével fűszerezett kulináris élmények várnak (jeges csokit?).

A hatodik kerületi lépcsőházas zöld kép M-ről nagyonis megteszi (Raffay Zsófi (almitra) fotóblogja): gyertek az iFbe Deli Péter trió, Oláh Kálmán-Bacsó Kristóf duó és Juhász Gábor trió már a héten (Zsófi meg nemsokára, egy szeptember szerdán).

Almitra név jelentését nem találtam meg egy óra alatt a számítógépemen, pedig ez egy összetört képernyőjű Mac, ráadásul az interneten keresztül hálózatba van kötve rengeteg információval. A google nem volt most olyan hatékony mint Baxter a titkár, aki azonnal megtalálta őlordsága szemüvegét. Szóval ingyen jeges csokoládé annak aki először megírja a név jelentését.

_

2009. augusztus 11.

Balázs Elemér: Boldog Szülinapot!

Az iFben ünnepeljük a világ egyik legjobb jazzdobosának Balázs Elemérnek a születésnapját. Augusztus 26-án született itt Pesten, zenészcsaládban, 1967-ben. Az időt főleg zenéléssel töltötte, eleinte a fazekakon fakanállal, később dobokon: mindenki örömére.

Az ünneplő tömeg részben zenész barátaiból áll, az ünnep lényege a muzsika. Elemér nem csak jó zenész de, igazán Kedves Ember gyertek tehát ünnepelni zenehallgatással, azzal kívánhatunk neki még sok sikert.






2009. augusztus 7.

Lehet már kávézni

28 méter hosszú és ugyanilyen súlyú hídelem zuhant az épülő autópályára. (Mancs szüret rovat)

Szóval gyertek, ma Egri János-Fekete Jenő blues estje, kiséri böllérpecsenye!