2010. március 22.

Jobim estek Oláh Kálmánnal

A huszadik század nagy találmánya a forszolás és a Bossa Nova. Az előbbi a halmazelméletet érintő találmány (felfedezés?) említését jópofaságnak szánom, leplezendő, hogy nem feltétlenül ismerem fel Jobim dalait. Persze a "Girl from Ipamena" nekem is beugrik, de jó lenne zongorázni, táncolni és forszolni tudni. Paul Cohen a continuum hipotézis függetlenségét 1966-ban bizonyította be, Fields díjat kapott érte (a bizonyítás módszere lett a forszolás). Ez nyolc évvel azután történt, hogy A.C. Jobim (zeneszerző) és Vinicius Morares (szövegíró) dala "Chega de Saudade" (angolul "No More Blues") Elizete Cardoso (és a szerzők) előadásában világsiker lett. Ezzel nem csak a Bossa Nova, de a világzene is világsiker lett. (A világzene a nagyvilág valamelyik helyi (folk) és a "nyugat" zenei irányzatát ötvöző muzsika, a Bossa Nova esetében az afrobrazil samba és a cool jazz együttműködése.) A Bossa Nova kezdeti története egy fiatal, tehetséges társaság egymásra találása. És gyönyörű lányoké: Astrud Gilberto, Marpessa Dawn...

Oláh Kálmán (Antonio Carlos Jobimhoz hasonlóan) zongorista és zeneszerző. Liszt díjas (a Thelonius Monk zeneszerző verseny első helyéről itt nem beszélek, az fenn van a facebookon). Az iFben a Köztársasági Érdemkeresztes (tehát lovag) nagybőgőssel Egri Jánossal és Robin Asheroy fuvolással triózik. A témákat szédületes improvizációk követik, ahogy azt a kisebbik Egri János (a nagy Jancsi fia és Kálcsi keresztfia) a facebookon találóan megjegyezte. A véletlen(?) vasárnap úgy hozta, hogy két szám erejéig Kovács Lindával kiegészült a trió. A jövő hétre (március 28.) Kálmán ütőst is szervez, énekes is biztos adódik. Egy biztos: azt az estét már nem szabad kihagyni!
_

Nincsenek megjegyzések: