Nekem, kultúrsznobnak tetszik ez a bevezetés, mert a Gödel-Esterházy-Karinthy-Micimackó triumvirátussal indít, és közben az örményországi völgyek démonai és a reneszánsz óriásai kísértenek. Azt kérték az írótól tegnap a Kossuth klubban, mondana egy mondatot néhány váratlanul megnevezett emberről. Kurt Gödel volt az egyik. Az író idézte a Karinthy Micimackót. Lényegileg azt mondta, hogy a matematika sem szabadulhat a paradoxonok sötétjéből és ez (Gödel nem teljességi tétele) nem csak afféle szerény vélemény, hanem tény, tény, tény.
Hát akkor a való élet, a kávéházi forgatag! (Szarkazmus). Mit kezdjünk például egy olyan kijelentéssel, hogy én nem vagyok bizniszmen, hanem művész? (Logikailag ezt úgy kell értelmezni, hogy nem vagyok bizniszmen ÉS művész vagyok. A trükk metakommunikációs szinten van elrejtve: a két létforma kizárja egymást, sőt szégyelld magad). Logikailag általában nem lenne baj, de ha a művész éppen üzletről tárgyal? Lehetne paradoxon, egyrészt nyilván Ő tudja magáról, tehát igaz, másrészt aki üzletről tárgyal az bizony bizniszmenként cselekszik éppen, vagyis nem igaz. Ha mégsem akarunk a kijelentővel ennyire megengedőek lenni, azt kell gondoljuk, hogy az illető vagy nem tudja jól, vagy alázós stratégiát választott a tárgyalás során és tudatosan mellébeszél. A reneszánsz óriások a művészet hangján eveznek be az iFbe, hangjuk paradox módon elvész a völgyekben, a zene hamar elcsendül.
Van egy mostanában felfedezett lehetetlenség: az alkotmányos alkotmánymódosítás. Gyertek, szórakoztató hely!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése