"...", ez a bulvár hír. Az érzéketlenség olvastán némi magyarázatot kapunk a megmagyarázhatatlanra is. Az embert az együttérzés különbözteti meg az állattól, (hatásvadász és hamis hozzátenni: hiszen az állatokban több van ebből az érzésből- de azt üzeni amit mondani akarok). Jó: az együttérzés felébresztése és ébren tartása. Rossz: az önzés, a kíméletlenség és a szeretet nélküliség.
A művészek, Pleszkán Frici is, jót (és jól) akart, "a szellem világosságát" mutatta. Aki hallotta-látta játszani, emlékszik játékára. Vannak (Császi Gyuri pl.), akik szerint a világ egyik legjobb jazz zongoristája. De (buta közhely következik) a lét elviselhetetlen könnyűsége számára is elviselhetetlen. Mondanivalóm lényege: semmiképp se a bulvárcím szerint emlékezzünk rá, hanem így: nem közhely. "Pillanatnyi kijózanodásában" veti oda Ottlik, és végleg otthagyja a szerkesztőséget.
"- Hát hozzáfűzöm - mondta Tószt -: "A körülmények arra vallanak, hogy valószínűleg pillanatnyi elmezavarában követte el tettét", jó? Jó?
- Jó - feleltem. - Vagy még jobb: pillanatnyi kijózanodásában! - Meguntam őt. Meguntam a saját bamba szerepemet itt. De amit mérgemben odavágtam, a keserű nyegleség, majdnem telibe találta az igazságot." Ottlik Géza: Próza
"A Pleszkán Frigyesről szóló visszaemlékezések visszatérő motívuma, hogy tehetsége feljogosította volna arra, hogy a legnagyobbak között tartsák számon - ha nem Magyarországra születik. Méltatásai kiemelik virtuozitását, stílusérzékét és - az életben és zenéjében is megnyilvánuló - humorérzékét, valamint azt, hogy "mindig és mindenkit el akart kápráztatni."
_
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése