2011. augusztus 29.

Albireo és csillagász jazz

Az Albireo az egyik legszebb könnyen megtalálható amatőr csillagász célpont a nyári égen. Nekem egy húszéves félrehallás miatt csak csalódás volt, amíg aztán a múlt héten egy Sabar hegyi holdtalan csillagos éjszakán ráböktem a Hattyú (Cygnus) nyakán halványan látható csillagra és annak rendje szerint (50 év felett hiszen) elakadt a mondat, nem jutott eszembe a név. Az a szépnevű kettős csillag (amit én még saját távcsövemmel addig nem találtam. Egyszer a Gábor megmutatta, de..). A másik szépnevű, a Vindemiatrix eszembe jutott, de az most a Napé, nem látszik.

Így történt, hogy internetes segítséggel megtaláltam a nevet is, meg a félreértést, az Albireo a Hattyú feje, (béta, nem éta cygni) egyáltalán nem halvány. Így végre megláttam, meg is mutattam, egy fényesebb vöröses és egy halványabb kékes pötty a távcsőben. A fényképezőgép szeműek olyannak láthatják, mint a kép.

A nyárból lassan kimegyünk, (az Albireo még sokáig látszik az esti égen). Az iF-et, ahol összel is szól a jazz, és szeptembertől még jobb lesz a konyha (Marton Endre szakács jóvoltából), szintén könnyű megtalálni, a Pink Cadillac-kel szemben a Ráday utcában, már kisebb nagyítással észrevehető, de jó helyen kell keresni. Gyertek! Szeptember 2. csillagász jazz: Szapudi István honulului asztrofizikus gitározik fizikus barátaival, Nagy Péterrel és Gavallér Csabával! (És még: 8-9-10 Jazzfórum, 15. Dresch-Lukács és a többiek ld itt. Almamustban pácolt kacsamell és Vesztergombi Vikárius természetesen lesz).
_

Nincsenek megjegyzések: