2013. szeptember 28.

Vízfesték és filozófia (Merényi Dávid képei az iFben)


Merényi Dávid: Önarckép
Megint szép kiállítás van az iFben, Merényi Dávid olaszországban készült akvarelljeit mutatja be. 

Az én esetem a képekkel a következő. A galérián szöszmötöltem, amikor a lépcsőn megjelent egy különcnek látszó úr, örömömre mind a ketten érdekesnek találtuk a találkozást. Azon az alapon, hogy kiderüljön, honnan ismerjük egymást, dumálni kezdtünk. Leköltöztünk a kávézó cigizős szakaszába. Győri István festő volt a látogató, de nem sikerült régebbi találkozást találnunk a múltból, pedig hosszú ideje élünk együtt ebben a városban. A képzőművészeti egyetemen a kiállításokat rendezi, jött megnézni az ismerős kiállítását. Megtudtam, hogy a festő átlagban keveset dumál, de nekem más lesz a tapasztalatom: "Amikor festek órákig hallgatok, de gyűlik a mondanivalóm. Aztán ha végre van kinek muszály beszélnem". Rájöttem, hogy mint a mateknak, a festészetnek is megvannak a nagy megoldatlan problémái. (Talán jobban kellett volna figyelnem Marsovszki tanár úr óráin). De ez a probléma nem fogalmazható meg precízen, mint az ABC sejtés,  a látvány maga a probléma. A megoldásának minden festő újra, előről nekifut.  A régiek munkája részletezi, árnyalja a helyzetet, de a művész maga építi fel a világát. 

Voltak a Vadak -Fauves, valahogy így mesélte. Nem kell már egy színt olyannak festeni amilyen, hanem amilyennek látszik. Vagy látni akarjuk. Dávidnak ezeken a képein kevésszer látok ilyet-mondta. Az aluljáróban graffititinek ki kelllene ugrania azon az emeleti kis négyzet alakú képen. De az önarckép szemén ott van az a kék, arról beszélek. Az valami,- igy mondta, ha jól emlékszem.

Amikor elment felmentem, néztem az önarckép szemét. Semmi kék, honnan veszi -gondoltam. Aztán beugrott, nem a bogara, a fehérje kék. Azóta ez a kék odavonz, sőt látom akkor is amikor nem. Tud ez a Dávid.

Gyertek az iFbe, még láthatjátok az itáliai utazást (is)! 
_

2013. szeptember 17.

Csend


Kalocsai Richád fotója. Jazzbarokk az iFben
Volt idő, sőt az idő legnagyobb része ilyen volt, amikor értelmetlen szóösszetétel volt az élő zene. Más nem volt ugyanis. Csak élő színház volt, nem volt rádió, tv, mozi. Mekkora élmény lehetett a művészetre fogékony gyerekeknek egy operázi előadás? Az élmény elragadó, a hatás életre szóló. (Na jó, biztos azt is el lehetett rontani, de talán nehezebben mint ma, amikor az átlag gyerek kétségbeesik, ha nem mehet ki azonnal). Ezt fejtegettem Józsinak a kitűnő bőgősnek. Ő azt válaszolta, hogy régen és akkor csend volt. Kötelezően. Zajok voltak persze, de azt a zajt ma inkább csendnek mondjuk (ld. vidéki csend). Zeneileg mindenképpen csend. Reggel felkelsz, csend, reggeli csendben. Kutyaugatás, ajtó nyikorgás, edényzörgés, de semmi ami ezeket elnyomja. Munka, szerszámzörgés, munkazaj, beszéd de csend. Aztán este a koncertre menet még mindig csend, szekérzörgés, zsivaj de nincs zene. Az első zenei hang a hangolás. És ha megszólal a muzsika az szíven üt mindnképpen. (Ha nagyon el nem rontják).

Ma már nincs csend, hacsak szorgalmasan el nem bujunk a zajból. A telefon zenél, szignálok, hirdetések, a pályaudvari bemondó recsegve zenél.  Szerencsére az autók leszoktak a dallamkürtözésről, helyette jön a posta, vagy a tesco rádió. Nehezebb lett muzsikával szórakoztatni, elvárják a rendkívüli produkciót, mondja B.H J. (Barcza Horváth József)

De a szép, élő zenének megmaradt a varázsa. De oda kell figyelni, különben elveszik a zaj zenében. (Mindenre oda kell figyelni, de a fontosra és a szépre mindenképpen). Gyertek az iFbe pl.
_