2013. december 29.

Kromatikus Kód

Nagyon kedves ajándékot kaptam szülinapomra Vincze Palitól: dalt komponált és a Relax Lite zenekarral el is játszották az iFben a megfelelő napon. (Azóta többször is felcsendült, (már a Nagy Relax-szel is, a 25-ik születésnapi koncertjükön), sláger lett a dal, benne lesz a Real Book-ban). A dal címe: The Code. Azért ez, mert a nevemben található néhány zenei hang (gondoljunk itt a h-ra, az f-re a g-re és a többire) adja a motívumot. Ímmár kikerülhetetlen, hogy a nevem ne maradjon fenn a dallal és sztorijával együtt. Jobb mintha krátert neveztek volna el rólam a Holdon pl.

Sokat gondolkoztam, mivel viszonozhatnám Palinak a kedvességét. Kézenfekvő lenne fúgát írnom neki (mint Liszt Bachnak) de két okból is megakadtam, nem vagyok Liszt (nem tudok zenét szerezni) és Pali sem Bach, kevés benne a jó betű. Viszont nagyon régen konstruáltam egy majdnem diszjunkt megszámlálhatóan végtelen halmazokból álló halmazrendszert, amelyiknek a kromatikus száma nagyon végtelen, több mint megszámllható.  Neki ajánlom tehát ezt a konstrukciót, és ha emiatt Kromatikus Kód néven közölné a dalt a Real Book pesti kiadásában, jó sztori lenne: nem is azért kromatikus mert sok benne a félhang, hanem mert majdnem diszjunkt. 

Kösz Pali, várunk az iFbe előszilveszterezni. Hozd lsz a Chromatic Code-ot! 
_