2014. május 21.

Dió és kajszilekvár


Pista nagybácsim Siklósról volt a legnagyobb felnőtt gyerekkoromban. Egy pesti kisgyerek persze nem a szokásos euklideszi norma szerint mér, Pista bácsi sem magasságra , sem térfogatra nem volt különleges. A hangja, az önbizalma és amit akkor talán észre sem vettem a szeretete tette, hogy minden szavát igazi igazságnak gondoltam és annak érzem ma is.

Kétféle ételt ismert: azt ami embörnek való és másmilyet nem. Az embörnek való ételeket csakis (majdnem) a Bözsi néni készítette. Húsleves, csirke-, marhapörkölt nokedlivel (ha annyi bogyiszlói paprikával készültek amitől a feje búbja gyöngyözni kezdett) embörnek való volt. A rántott hús krumplival és savanyó erős paprikával embörnek való. A tramini is embörnek való. A kajszilekváros gombóc prézli helyett cukrozott darált dióba forgatva embörnek való. A kajszilekváros palacsinta (találjátok ki mivel megszórva) és a diótorta (találjátok ki mivel megtöltve) szintén embörnek való. A diótortára, (félreértés ne essék, nem a töltelék a dió, hanem a liszt) csokoládé bevonat is került. Azt Pista bácsi maga kente fel a tortára.

Szóval dió, kajszilekvár, csokoládé. Azt mondják Gerbaud Emil találta föl a zserbó szeletet az is lehet, hogy Kugler Gyula, szerintem a Pista bácsi nyomán Laci bátyám felesége a Mari. Nekem a rántott hús mellett a legnagyobb találmány a konyhaművészetben. Tudom nem így van de...

Ha tíz (alkalmas) embert megkérdezünk, melyik a legjobb zserbó, hétnek biztos lesz véleménye (August cukrászda, Bergmann cukrászda Gerbaud cukrászda, nagymama stb). Beszálltunk a versenybe (Juci-Hofi sajátkezűleg) megsütöttük, bevontuk csokival és behoztuk az iFbe. A világ második legjobb zserbója. Gyertek megkóstolni!
_


2014. május 19.

KO főnyereménye


Zenekovácsok: Kovács KO és Öcsi
Kovács Zoltán, KO a legendás Zenekovácsok szélsője (a jobb- és baloldalon ugyanolyan jó, attól függ hogy ülnek le Kovács Ferenc Öcsivel duózni az "iF színpadára"). Hallgatni is főnyeremény, a zenekovácsok játéka összeszokott és kiforrott mint a 74-es holland válogatott, az"Oranje" Johan Cruiff vezetésével. KO nagy varázsló a zongorán, de most nem a Zenekovácsok utánozhatatlan összjátékáról, gyönyörű dalaikról, virtuóz technikájukról, nem is ezerszínű improvizációikról van szó, hanem KO történeteiről: virtuózak és ezerszínűek.

- Rég tudom mire fogom költeni a pénzt ha megnyerem a hatos lottón a főnyereményt. Szervezek pár focimeccset, ilyesmiket: Perbál-Barcelona, Perbálon.  Néhány tízezer euróért elvállalnak meccseket, a főnyereményből futná. Úgy lenne meghirdetve mint a többi meccs a faluban, a pályán, a kocsma melletti és a buszmegállóban lévő hirdetőtáblán: előre nyomtatva a hazai csapat, Perbál, a kipontozott vendég helyre meg filctollal, Barcelona. A buszukkal talán jönnének szurkolók, jó este lenne a kocsmában is. Ha marad pénz, ne féljetek lesz Győrzámoly-Everton meccs is.

Amóta először hallottam KO-t révedezve mesélni, részben megvalósították az ötletét, (kevésbé nagyvonalúan persze, hatalmas felhajtással és díszvendégekkel, (még zongoráztak is a meccs előtt), de csak a Real Madrid utánpótlás csapatát vették meg). 

Igérem, hogy ott leszek Vámosmikolán amikor fogadják a Manchestert, de addig is készülök a Zenekovácsok következő bemutatkozására az iFben: július 16-án Kovács Öcsi születésnapján! Gyertek sokan!
_  

2014. május 3.

Drágán, de nagyon jót



A No Limit fantázia nevű sörről van szó, Kiss Tamás "Hopfanatic" alkotásáról. A No Limit-nek sok érdekessége és nagy irodalma van már, (pedig nemrég, 2012-ben készült). Azoknak akik nem ismerik, de ha meggyőzik őket kipróbálnák, fontos tudni, hogy Kiss Tamás a Rozsnyói házisör főző versenyen első díjat, majd Grand Champion díjat nyert. A díj az volt, hogy a Kaltenecker sörfőzdében főzhet egy főzet sört. Ennek örömére készítette a No Limit-et. De van mégis limit, limitált széria készült (ez a második adag, ha elfogy nem tudni, mikor lesz újra). Megjegyzem, hogy egy sör receptjének elkészítése a sokféle felhasznált anyag és az eljárás számos választható paramétere miatt (hőfokok, időtartamok stb) nagy teret adnak a kreativításnak és a tehetségnek, nagyobbat mint akár a pálinka vagy borkészítés.  

Számunkra az iFben mégis az a fontos hír,  hogy hamarosan csapra kerül belőle egy hordónyi. De az ára két hordónyi. Ennyiért vettük, de mégsem kétszer annyiért adjuk. Tehát megéri. A hatékonyság/ár arány is mellette szól, 22 Bº, (a balling fok sörlé erjedés előtti cukorfoka, esetünkben magasabb, mint egyes boroké), erjedés utáni alkoholfoka 8,6%. Rövid számolással  az adódik, hogy 8,6% fele 4,3%, legtöbbet ekörüli alkoholtartalmú söröket fogyasztunk.

Lássunk túl a számokon, érdemes-e erre a sörre költeni (IGEN)!  Például fontos szempont a sör az íze. Kiss Tamás beceneve "Hopfananatic" vagyis komló rajongó. A No Limit Double Ipa vagy DIPA, ami azt jelenti hogy, egyrészt IPA (Indian Pale Ale), másrészt az erősen komlózott IPA-hoz képest (legalább) duplán. Komló sokféle van, ebbe a sörbe a legfinomabb fajtákból került négyféle.  

Az IPA második két betűje a Pale Ale rövidítése, vagyis felsőerjesztésű sörról van szó, a malátája halványra van pörkölve (szárítva). A felsőerjesztés az alsó erjesztéssel szemben sok "gyümölcsös" mellékízt ad. Mások ilyeneket írnak:

A tavaszra tekintettel kipróbálásra ajánljuk hozzá a pitypang mézzel készült libamáj terrine-t. Gyertek, és szól a jazz.
_